Ezen írásunk kimondottan vezetőknek szól. De vállaljuk a felelősséget az abból eredő szövődményekért is, ha nem vagy vezető, mégis végigolvasod.
Kicsivel több, mint egy hete ütötte meg a fülünket egy hír a médiából, miszerint a 2007-es évben az államháztartás fekete gazdaság miatti bevétel kiesése több, mint 3.000 milliárd forint volt a becslések szerint. A megszólaltatott illetékes elmondása szerint ebből az összegből egy évig lehetne fizetni a nyugdíjakat. A dolog nagyságrendje azonnal gondolkodóba ejtett minket.
Előző cikkünkben már serényen végigvettük, milyen okai lehetnek az úgynevezett kiégési szindrómának. Az első kettőt részletesen ki is tárgyaltuk, a harmadikra azonban már nem futotta, mert az amúgy sem rövid írásunk túlságosan próbára tette volna az Olvasó türelmét. Ezért gondoltuk azt, hogy külön cikket szentelünk neki, már csak azért is, mert tapasztalataink szerint a legtöbben talán ettől szenvednek.
Újfajta kór rágja a magyart, ahogy arról az egyik napilapból értesültünk. Ki vagyunk égve, különösen negyven alatt. Több se kellett nekünk, azonnal klaviatúrát ragadtunk, hogy elmondjuk a magunkét.
Jelen hírlevelünk ötletét egy partnerünkkel történt beszélgetés adta. Egy előadás kapcsán, amit mi szerveztünk, és ő is részt vett rajta, szegezte nekünk azt a gondolatát, miszerint az ember nem gép, nem lehet úgy kezelni, mint egy robotot. Példaként azt hozta fel, hogy egy automata csak akkor működik, ha beledobunk egy ötvenest, ellenben az ember működhet 47 forinttal is.
Jelen hírlevelünkben arra keressük a választ, mit tudunk tenni annak érdekében, hogy csökkentsük saját konkurenciánkat. Legyen szó akár egy vállalkozásról, akár egy munkavállalóról, a konkurencia mindenhol óriási. Foglalkozzék bármivel is a szóban forgó vállalkozás, egy átlagos méretű vállalkozásban jó eséllyel tucatnyi, hasonló profilú vállalkozással kell megküzdenie. Ugyanez igaz egy munkavállalóra is. Egy jobb állásért általában kíméletlen tülekedés folyik Joggal merül fel a kérdés: mit tegyek? Mivel kellene foglalkoznom, hogy ne kelljen ekkora konkurenciával megküzdenem?
Milyen gyorsan mekkorát tud fordulni a világ! Kis idővel ezelőtt még azt hittük, hogy ha megnyitnánk egy tűzcsapot, abból is tej meg méz dőlne, annyira jól élünk. Mostanra meg kiderült, hogy nyakig ülünk a mártásban és épp merülőfélben vagyunk. Kormányunk ezért elővette az erős kezét (olyan is van neki!) és halált/népszerűséget megvető bátorsággal próbálja menteni az országot. Nehéz időkben nehéz döntéseket kell hozni, ugye?
Korábban írtunk már arról, hogy az emberek többségének szüksége van egy vezetőre. Valakire, aki megmondja, mit csináljon, aki bizonyos kérdésekben döntést hoz helyette, akire rábízhatja magát. A vezető felelős azért, hogy legyen munkám. A vezető felelős azért, hogy időben megkapjam a fizetésemet. A vezető felelős azért, hogy jól menjenek a dolgok.
Két hete az elismerés fontosságáról írtunk. Bár igyekeztünk félreérthetetlenül fogalmazni, a biztonság kedvéért most leszögezzük még egyszer: az elismerés nem helyettesíti a pénzt. Ugyanígy, a pénz sem helyettesíti az elismerést. Olyan ez, mint a főzés. Ha sótlan a halászlé, hiába teszünk bele több paprikát.
Visszatérő probléma: hogyan motiváljam a munkatársaimat? Mit tegyek, hogy önállóbbak legyenek, hogy ne kelljen állandóan a sarkukban lenni? De időnként söprögethetünk a saját portánk előtt is. Hogyan ösztönözzem önmagamat? Mit kezdjek a hétfő reggelekkel? Azokkal a pillanatokkal (percekkel, órákkal), amikor legszívesebben hagynám az egészet, és azt kívánom, bárcsak másik életem lehetne?