Egy jó ügyfélszolgálati munkatárs a kapcsolatépítés művésze. Gyakran találkozunk azzal a tévhittel, miszerint az ügyfélszolgálati munka könnyű, és ha valaki nem ért semmihez, attól ügyfelesnek még jó lehet. Azok, akik azt az álláspontot hangoztatják, hajlamosak megfeledkezni arról, hogy az ügyfélszolgálati munkatárs a cég arca, az ő viselkedése, felkészültsége alapján ítélik meg a partnerek a teljes szervezetet.
Emberekkel bánni nem könnyű. Akik ezt másképp gondolják, azok figyelmen kívül hagyják, hogy egy gép például nem sértődik meg; nem vádol meg minket igazságtalanul; nem rendez jelenetet, és egészében véve meglehetősen kiszámítható a viselkedése. Ugyanezt egy emberről nem mondhatjuk el.
Arról se feledkezzünk meg, hogy egy ügyfélszolgálati munkatársat sokkal több negatív hatás ér, mint egy átlagos irodai dolgozót vagy gyári munkást. Lehet, hogy neki „csak ott kell ülnie egész nap, és nincs semmi dolga azon kívül, hogy beszélget az ügyfelekkel” - ám jusson eszünkbe, hogy nincs az a gép, nincs az a kimutatás, ami annyira képes kiborítani bárkit is, mint egy másik ember. Szilárd meggyőződésünk, hogy az ügyfélszolgálati munkatársak komoly terhet cipelnek, és tegyük hozzá, többségük zokszó nélkül teszi mindezt.
Bár a terhet nem tudjuk átvenni Tőled, segíthetünk, hogy könnyebb legyen cipelni. Nézzük, mit tehetünk Érted:
Ha időd engedi böngészd át hírlevél archívumunkat! Bár a témák meglehetősen változatosak, általában igyekszünk az emberi viselkedés körül settenkedni. Jól megfigyelhető törvényszerűség, hogy minél inkább képes valaki megérteni mások viselkedését, annál könnyebben képes kezelni őket. Ha valakinek nagy nehézséget okoz az, hogyan bánjon másokkal, az leginkább azért van, mert nem érti őket.
Ha szeretsz olvasni, nézd át az általunk ajánlott irodalmat! Ügyfélszolgálati munkatársaknak leginkább „A munka problémáit”, és az „Önelemzést” ajánljuk, de ha igazán érdekel az Ember, nekiveselkedhetsz „A túlélés tudományának” is.
Szívesen látunk pécsi vagy kaposvári klubunkban. Havonta egy alkalommal szervezünk mindkét városban diszkrét szeánszot, ami egy rövid, másfél órás előadást, egy vacsorát, és egy jó beszélgetést foglal magába, mindezt gyakorlatilag önköltségen.
Ha megteheted, gyere el „Az emberi hullámhosszok” elnevezésű, egynapos okításunkra! Alapvető fontosságú adatokat fogsz kapni az emberi viselkedésről, és arról, hogyan viszonyulj másokhoz.
Ha a munkahelyed megfinanszírozza, érdemes részt venned „A személyes hatékonyság növelése kommunikációval” nevet viselő, négynapos tréningünkön. Ide csak azokat várjuk, akik valóban elszánták magukat, mert ez a négy nap nagy élmény, de komoly próbatétel is lesz egyben.