Már azon túl, amit a személyi igazolványod állít rólad. Az elmúlt tizenegynéhány év tapasztalatai alapján halált megvető bátorsággal merem kijelenteni: ez a kérdés nagyon sokakat foglalkoztat. Persze nem az, hogy te ki vagy, hanem hogy ők kik. Bocs a nyelvtani zavarért.
Sokunk válasza erre a kérdésre, hogy az, ami annyira hiányzik. A szorgalom az igásló-faktor. A szorgalom teszi, hogy elvégzünk olyasmit, aminek látjuk a szükségességét, de egyetlen porcikánk sem kívánja. A szorgalom a jó gyerekek és a nagyon kemények kiváltsága.
Ezer oka lehet. Most mutatok egy viszonylag jellemző módot. Ennek alapvetően azokhoz a címkékhez van köze, amelyeket az elmúlt évek során magadra aggattál, vagy amelyeket mások aggattak rád, te pedig egyetértettél velük. Ezekre a címkékre hajlamosak vagyunk úgy gondolni, mint személyiségünk építőköveire, de a cikkből ki fog derülni, hogy ez nem feltétlenül van így.
A pozitív gondolkodást népszerűsítő könyvek, filmek tele vannak hihetetlen sikersztorikkal. Fernando Rodriguez olyan szegény volt, hogy egy használt sírgödörben lakott, bogarakkal táplálkozott, és a közeli autómosóba járt 2in1 tisztálkodni és mosni. Aztán a véletlen szerencsének köszönhetően a kezébe került Cyrano de Berkowitz „Egy jóllakott napközis gondolatai” c. bestsellere, és az abban olvasottaknak köszönhetően ma már semmi gondja nincs az életben. Jól menő iparmágnás, alapítója és tulajdonosa a világszerte egyre több taggal büszkélkedő „Örök Vadászmező” nevet viselő temetkezési vállalatláncnak, szóval elmondható, hogy nagykanállal falja a létet.
Európa lakosságának több, mint harmada küzd valamilyen fokú lelki betegséggel. Legalábbis ez derül ki egy átfogó tanulmányból, amely 25 különböző mentális zavart vizsgált, a szorongástól kezdve a depresszión és az álmatlanságon át, egészen a drog- és alkohol függőségig. Az origo.hu-n hasonló címmel megjelent cikk részletesen tárgyalja a jelenség lehetséges okait és következményeit, ha valakit érdekel, ott tudja elolvasni.
Ha Neked is van pici gyereked, akkor talán Benned is felvetődik időről-időre a kérdés: mit tehetek azért, hogy minél inkább (be)biztosítsam a jövőjét? A választ két irányból lehet megközelíteni. Egyrészt törekedhetsz arra, hogy minél tömöttebb tarisznyával engedd útjára, amikor elkezdi a saját életét. Veszel neki lakást, autót, valami zsíros befektetést, szép ruhákat, tartós tejet. Ha megteheted. Azon el lehet mélázni, hogy ezzel tényleg jót teszel-e neki, ám abban szerintem megegyezhetünk, hogy kevés szülő lenne képes nem megtenni mindezt, ha lehetősége nyílik rá.
Richard curtis, a rock hőskorát feldolgozó vígjátékában, a Rockhajóban van egy jelenet, amelyben a Gróf, az Amerikából importált rádió DJ bejelenti, hogy először a rádiózás történetében ki fogja mondani azt a bizonyos f betűs szót. A kalózadást suttyomban hallgató tiniknek a bejelentés hatására azonnal leáll a szívük az izgalomtól. Ne feledjük, a 60-as években járunk, akkoriban ez legalább annyira vérlázító volt, mint manapság dedikált Gyurcsány Ferenc életrajzi könyveket osztogatni a Fidesz naggyűlésen. Aztán felsőbb utasításra mégsem mondja ki, végül csak elhangzik.
Évekkel ezelőtt készült egy dokumentumfilm, amelynek főszereplője egy izraeli zsidó és egy palesztin nő volt. Sok egyéb mellett két dologban hasonlítottak egymásra: mindkettő elveszítette a fiát a háborúban és mindkettő szenvedélyesen gyűlölte a másik oldalt. Ennek megfelelően kapcsolatuk nem indult feszültségmentesen, de aztán lassan felismerték, hogy nem egymással van bajuk. Igazi ellenségeik azok a mentálisan kihívásokkal küszködő idióták, akik ezt a konfliktust mesterségesen szítják a két nemzet között.
Sokat tépelődtem azon, miről szóljon ez a cikk. Egyfelől tudtam, hogy nyolc hónapnyi hallgatást muszáj megmagyaráznom, nem tehetek úgy, mintha misem történt volna. Másfelől viszont, a kitárulkozáson túl szerettem volna mindenképpen valami hasznosat is adni. Valamiféle tanulsággal szolgálni, hogy „emberek, ti ne kövessétek el ezt a hibát”. És ez elég rágós falatnak bizonyult.
Éppen Bence fiam után próbáltam rendet rakni a dolgozószobámban (lehet, elfogult vagyok, de meggyőződésem, hogy a Katrina csak gyenge szellentés volt a kölyökhöz képest), és közben azon morfondíroztam, miről is szólhatna az idei első hírlevél. Egyetlen fogódzkkodóm volt, egy újévi fogadalmam, amit mindenképpen szerettem volna belecsempészni.