Amikor azt vizsgáljuk, kinek milyen lenne az ideális munkakör, számtalan tényező jöhet szóba. Az érdeklődés, a végzettség, a tapasztalat – talán ezek a listavezetők. Van azonban valami, ami ezeknél is alapvetőbb, és ezeknél is alapvetőbben fogja meghatározni, hogy az illető lubickol majd a munkahelyén, vagy csak vergődik, mint a partra vetett hal.

Egy tevékenység (bármely tevékenység) végrehajtása szempontjából az emberek három fő csoportba sorolhatók. Vannak az elindítók, vannak a működésben tartók, és vannak a megállítók. Bár már az elnevezés is elég beszédes, igyekszem minél részletesebben kifejteni, melyik mit is takar valójában.

Az elindítókhoz azok tartoznak, akiknek leginkább a dolgok elindítása fekszik. Érzem, hogy ez az infó még nem volt igazán sokkoló, úgyhogy vesszünk el kicsit a részletekben! Röviden összefoglalva, az „elindítani” ebben az esetben leginkább azt jelenti: a semmiből valamit létrehozni.

Az elindítók legtipikusabb képviselői a művészek. Őket az alkotás hajtja, az alkotás pedig tipikusan a „semmiből valamit” esete (a semmi azért nem teljesen szó szerint értendő). Megfesteni egy festményt, megformázni egy szobrot, szavakba foglalni egy verset – ez mind mind arról szól, hogy elindítani valamit, ami aztán (remélhetőleg) önálló életet élhet majd.

Szintén tipikus elindítók a tervezők. A művészekhez hasonlóan őket is az hozza lázba, hogy kreálhatnak valami újat, ami addig nem létezett. Náluk a „semmiből valamit” gyakorlatilag szó szerint értendő, hiszen az egyetlen nyersanyag, amit felhasználnak, a kreativitásuk.

Aztán ott vannak az újítók, a feltalálók. Egy dolog izgatja őket: a konkrét probléma megoldása. Ha a probléma megoldódott, akkor az a téma a továbbiakban rendszerint nem érdekli őket, szükségük van egy új problémára, amin rágódhatnak.

A fentiek talán a legjellemzőbbek, de rajtuk kívül még nagyon sok olyan tevékenység vagy munkakör létezhet, amelyek leginkább egy elindítónak fekszenek. A kreatív szakemberek, a különböző rendezvények megálmodói, a társadalmi mozgalmak életre hívói – ök is jellemzően elindítók.

Egy vérbeli elindító legfőbb jellemzője, hogy rángógörcsöt kap a rutinszerű tevékenységtől. Ugyanazt csinálni napról napra, hétről hétre, évről évre – ez egy elindító legsötétebb rémálma. Neki folyamatosan szüksége van valami újra. Egy új problémára, egy új kihívásra, egy új hódításra. „Egyszerűen csak” működésben tartani valamit jobb esetben fájdalmasan unalmas, rosszabb esetben komoly büntetés.

Az elmúlt 10 évben sok olyan vállalkozóval találkoztam, aki tipikus elindító. Nyilván ennek volt köszönhető, hogy belevágtak a vállalkozásba, és fel tudták építeni a cégüket. A gondok ott kezdődtek, amikor a biznisz elért egy jó szintet, és már „csak” működésben kellett volna tartani. Innentől jött a száj- és körömfájás, és sajnos nagyon sok esetben ennek a  cég látta kárát. Olyat is láttam, hogy valaki felépített valamit, aztán „véletlenül” lerombolta, hogy újra felépíthesse.

Ha utálod a rutint, ha a problémák hoznak lázba, ha a művészetet tartod az élet igazi értelmének, ha „muszáj” állandóan újítanod és reformálnod, ha a lázadás közelebb áll Hozzád, mint a komformizmus, akkor sanszos, hogy elindító vagy. Ez esetben számolj azzal, hogy egy rutinszerű tevékenységgel lassú halálra vagy ítélve. Ezt érdemes vezetőknek is megszívlelni. Egy ilyen munkatársat jobb elengedni, mint belekényszeríteni abba, hogy nap mint nap ugyanazt csinálja.

Jövő héten a működésben tartókat vesézzük ki hasonló alaposággal.

 

(Szabó Gábor)

 Ha tetszett a cikk, segísd azzal a munkánkat, hogy tovább küldö barátaidnak! Azt is szívesen vesszük, ha megírod a véleményedet.