De miről is van szó? A „Bridget Jones naplója” most ment valamelyik kereskedelmi csatornán. Nem először, de klasszikusokat szívesen megnéz újra és újra az ember. Márpedig ez klasszikus. Bár alapvetően csajos filmnek van elkönyvelve, én baromi jókat szórakozok rajta, nem csak a szereplőválasztás sikerült átlagon felülire, de a humora is pazar.
Van a filmben egy jelenet, amikor is Bridget új állást keres, és a fejébe veszi, hogy valamelyik tv-nél fog dolgozni. Harmadik próbálkozásra sikerül neki, és a taktika váltás az, ami megszívlelendő, ha értékesítőként dolgozol.
Az első interjún Bridget azt mondja, „kötelességének érzi, hogy tájékoztassa az embereket”. Aztán kap egy kérdést, és be is ég vele, mint Baló György autója. A második próbálkozás egy gyerekeknek szánt csatornánál történik, ahol természetesen azt mondja, hogy „szenvedélyesen szeret a gyerekekkel kommunikálni”, majd ezek után kikéri magának a feltételezést, hogy neki lenne saját gyereke. Az ellentmondás több mint nyilvánvaló, a hazug embert előbb utolérik, ha még sánta is ráadásul.
Ezután következik a „Talpra Anglia”. Ekkorra Bridget valószínűleg belefáradt az alakoskodásba, és megmondja az igazat: „el kell jönnöm a mostani munkahelyemről, mert dugtam a főnökömmel”. Eredmény? Azonnal felveszik.
Persze ez csak egy kitalált történet, de a lényeg, hogy akár igaz is lehetne. Van ugyanis valami, amit az értékesítésben érdemes szem előtt tartani, és amit ez sztori nagyon jól demonstrál:
AZ ÉRTÉKESÍTÉS SIKERE SOKKAL INKÁBB MÚLIK A SZÁNDÉKON, MINT A TECHNIKÁN.
Egy felkészületlen, ám kellően eltökélt újonc sokkal többre képes, mint egy rutinos, ám motivációját vesztett öreg róka. Nézd csak meg a gyerekeket! Lehet, hogy nem hallottak még Les Dane-ről vagy J. Douglas Edwards-ról, de a szándékuk az akkora, hogy átütné a paksi kettes fűtőblokk falát is. Elérik, amit akarnak? Az esetek többségében igen.
De hogyan kapcsolódik mindez Bridget Jones-hoz? Úgy, hogy van egy törvényszerűség a szándékkal kapcsolatban:
MINÉL ŐSZINTÉBB VAGY, ANNÁL TISZTÁBB ÉS ERŐTELJESEBB A SZÁNDÉKOD.
Mivel próbálkozott Bridget az első két esetben? Azt próbálta mondani, amit szerinte a felvételitető hallani akart. Esélyek? Mint mókusnak az erdőtűzben. A harmadik próbálkozásnál aztán egyszerűen megmondta az igazat.
Na most ennek hallatán valószínűleg értékesítők százai hördülnének fel. Micsoda? Hogy mondjam el a termékem és a cégem összes hibáját? Nem pont erre gondoltam, az értékesítési tárgyalás azért mégse kibeszélő show. Értékesítőkén nyilván Te irányítod a beszélgetést, és alapvetően az kerül szóba, amiről Te akarsz beszélni. De előfordul, hogy a vevő kényes kérdéseket szegez Neked, amire kényes lenne őszintén válaszolni. Például, hogy azért forszírozod az eladást, mert rohadtul hiányzik a havi tervedhez.
Meg lehet ezt mondani egy vevőnek, ha rákérdez. A válasz határozott igen – feltéve, ha egyébként valóban úgy gondolod, hogy ő is jól jár az üzlettel. Nagyon sok esetben kipróbáltuk, és a legtöbb esetben működött. Nyilván lesznek kivételek, de értük valószínűleg nem kár. A lényeg, hogy erre sokkal többen lesznek vevők, mint a „vetítésre”.
De még egyszer hangsúlyozzuk, hogy nem elsősorban az „igazmondó faszagyerek vagyok” karakter építése az elsődleges cél, hanem a szándék. A közvetlen kommunikáció mindig erőteljesebb, mint az alakoskodás.
Sok sikert!
Ha tetszett a cikk, segísd azzal a munkánkat, hogy tovább küldö barátaidnak! Azt is szívesen vesszük, ha megírod a véleményedet.